"A Mizsei Pista bácsi esete..." (lajosmizsei gyűjtés)
Az alábbi történet és megtalálása mutatja, hogy mennyire vannak vagy nincsenek véletlenek…
A közelmúltban egy internetes adatbázisban régi MTI-s hírekre bukkantam. A lajosmizsei vonatkozásúak között pedig erre, az 1935. április 5-én keltezettre:
"Lajosmizse határában, tegnap este nyolc órakor, halálos vasútelgázolás történt. Mizsei István, ismert nevű gazdálkodó feleségével, egylovas kocsiján a tanyákról jött be, ahol egyik ismerősénél volt látogatóban. Mizsei kicsit boros állapotban volt, úgyhogy amikor a község felső részén lévő, sorompó nélküli vasúti átjáróhoz értek, nem vette észre, hogy Budapest felől közeledik a vonat.
Felesége szólt neki, de az italos ember rá sem hederített. Egy közelben tartózkodó fiatalember észre vette a balesetveszélyt és a kocsi elé ugrott, de Mizsei ráhajtott és elgázolta. Ugyanakkor odaért a vonat, ketté vágta a kocsit, és derékban kettészelte Mizsei Istvánt, aki nyomban meghalt. Felesége kiugrott a kocsiból, és életveszélyes törésekkel vitték be a kecskeméti kórházba. a fiatalembernek, akit a kocsi elgázolt, a lába sérült meg súlyosabban."
Gondoltam, jó lenne valamit megtudni az ügyről, hátha emlékszik még valaki valamire.
Néhány nap múlva egy idős emberrel beszélgettem - nem is jutott eszembe a tragikus történet -, és egyszer csak, szinte a semmiből elkezdte mondani, hogy volt itt egy Mizsei István nevű ember, a háború előtt, aki vonattal álmodott, és el is gázolta a vonat:
"A Mizsei Pista bácsi a háború előtt ét. Égy gazdaembör vót. Oszt égy éccaka álmába mindig a vonat zavarászta. Üldözte a vonat, eetaposta a vonat álmába.
Rögge, égy csütörtöki napon asztán kimönt a piacra, sok mindönkinek eemeséte. Oszt errefele valahun, a főútvonalon túl vót neki valahun fődje. Lovaskocsivaa vitte haza a kukoricaszárat. Oszt pont a vasúton mönt át, amikó a vonat eetaposta. Úgy halt mög. De valójába. Pest felű gyütt a vonat.
És azután csináták itt meg Lajosmizsén, itt a benei útba a vasúti átjáróba a sorompót. Azúta van itt sorompó. A Vendel utca végin vót ez, ott vitte a szárat körösztű, akkó is mögvót az út, csak fődes vót."
A részletek természetesen nem egyeznek, hiszen csaknem nyolcvan év telt el az eset óta, kortárs visszaemlékező már nincsen. A bácsi, aki elmesélte a történetet, nyilvánvalóan egy csonkult és kissé foghíjas változatot őrzött meg, több generáción keresztül, hiszen ő még 1935-ben nem is élt. Az viszont biztos, hogy abban az évben április 4. - amikor a baleset történt - tényleg csütörtöki napra esett...
Az oldalunkon szereplő gyűjtések, írások, képek, kutatási anyagok további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.
