Fekete Istvánné Bóta Katalin: A kerekegyházi Liszicsán család emlékezete (ladánybenei gyűjtés)

 

"A nagyszüleim is gyerekek voltak, amikor a szüleik lejöttek Terhelyből. Tyerhovából. Megnéztem interneten, olyan szép kis mesebeli falu a hegyek között. Kérdeztem anyától, minek jöttek le ide onnan, ide a homokba? És mondta, hogy ott mind csak köves talaj volt és nem tudtak termelni.
És amikor Kerekegyházát telepítette a Balatoni Farkas János, akkor többen is lejöttek ide szlovákok. Trepákok, Romancsikok, Jánosikok – sokan. Azt mondták anyuéknak, hogy a nevük eredetileg Viszicsán volt, csak elírták a V-t L-re.
A nagyapámnak az édesapja az kinn volt három alkalommal Amerikába. Az öregebbik Liszicsán Vendel. Azé kiment oda dolgozni, hogy vagyont gyűjtsön. És amikor hazajött, akkor mindig vett egy csomó földet. Három alkalommal ezt megcsinálta, úgyhogy volt földjük bőven. Még Tyerhovába.
Anyu mesélte, hogy amikor letelepedett Kerekegyházára a Liszicsán és a Janik család, akkor még Terhelybe az árvaszéknél le kellett tenni egy bizonyos összeget, és azé vissza kellett menni a nagyanyámnak, amikor betöltötte a 18-at. És akkor az annyi pénz volt, hogy abból tudtak ott venni szőlőt.
Voltak, akik visszamentek. Anyu is azon bánkódik, hogy voltak ott Kerekegyházán a Ribinszkiék. Azok is arról a tájról származtak. És az a Ribinszki bácsi az járt oda vissza Tyerhovába. Hogy mér nem is ment ő egyszer velük? Anyukámnak is mostanába kezdenek visszajönni a szlovák szavak, meg régi tót énekek a gyerekkorából, azokat dúdolja.

 

Liszicsán Vendel és Janik Zsófia 1912-ben

A Liszicsán papa kinn volt a szerb háborúba is, ez a kép is akkó készűt róla, a mamával, mielőtt ment a szerb háborúba. A Liszicsán papa kikerűt orosz fogságba. És ott kiadták őket családokhoz dolgozni. És ott a kisöreg megtanult perfekt oroszul. Mondjuk a szlovákkal nem volt nehéz. És aztán ő szabadon mozgott azzal a családdal, és ő mindig azzal dicsekedett, hogy ő még Lenint is hallotta élőbe beszélni. Nagygyűléseken. És azt is mondta, hogy amikor a cárlányokat léfogták, ő még azokat látta fehér ruhába sétálni a fogság ideje alatt.
És égy szökött hajóval jött haza, álnéven, Vlagyivosztokig eljutott, és akkor onnan Indiát és az egész Földet megkerülve jöttek haza. És Hamburgba kötöttek ki. És itthon má úgy is gondolták, hogy odaveszett, hogy má biztos nem jön haza. És csak nagyot néztek, amikor egyszer csak betoppant. Utána aztán jöttek sorba a gyerekek….
Van itt egy kanalunk, azt Vlagyivosztokból hozta az öreg. Az már az enyém. Ez a kávéméricskélő kanalunk.
A papa nagyon bírta a Lenint, úgyhogy amikor hazaért, harmadnapra be is lépett itt a pártba. Kerekegyházán. Aztán amikó kiderűt, hogy nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, ő volt az első, aki kilépett…
Nagyapámnak égy lánytestvére volt még. És volt égy unokatestvére, a József. Azt meg úgy csúfolták, hogy Buksi bácsi. És ezen a vonalon kicsit rokonságba voltunk a Zsigó doktorékkal is, mer a Buksi bácsinak a felesége Zsigó lány volt. És a Zsigóék is Kerekegyházáról jöttek. És fodrász volt a Zsigó doktornak az apukája is és az anyukája is. És a fodrásznak a testvére volt felesége a Liszicsán Józsefnek.
A Buksi bácsiéknak született egy fiuk, meg nem tudom hány lány. A fia Jóska volt a Dodi. Ez is má meghalt. Kiment Izlandra, ott is nősült, ott is élt, és ott voltak gyerekei. Így ott is vannak Liszicsánok. Aztán elvált és Kanadába is nősült, ott is vannak Liszicsánok.
A nagypapa ugye tudott perfekt oroszul. Ennek nagy hasznát vették, amikor bejöttek az oroszok ’44-be. Anyuék is voltak öten lányok. Volt a tanyán kiépítve égy fix bunker, hogy ha jönnek az orosz katonák, akkor futás! És híre szaladt az oroszok között is, hogy van itt egy parasztember, aki beszél oroszul. És vót közöttük rendes is, meg vót nem eléggé rendes. De azér jártak oda hozzá, mer bora is volt a kisöregnek. Olyan is volt, hogy anyukámmal megitattak egy bögre bort, nem-é meg van mérgezve, és ők csak úgy ittak belőle. Utána aztán vedeltek, mint az őrült.
Égyik alkalommal is, mondja anyu, voltak ott hároman-négyen, ittak, és ki kellett nekik menni. És a papa kikísérte őket. De még halotta, ahogy dunnyogtak a ruszkik, hogy melyiknek melyik lány köll majd. Nagypapa visszalépett a házba, hogy lányok, tünés az ablakon! És az öreget is majdnem megverték, hogy elküldte a lányokat. És volt, hogy órákon keresztül álltak mezítláb a hóba vagy dideregtek a bunkerba, mer nem mertek visszamenni a tanyába. A Liszicsán lányok nagyon szépek voltak!

 

Liszicsán Vendel és Janik Zsófia családja az 1940-es évek első felelében.

 

Felső sorban, balról az első, Feri bácsi. Neki nem volt családja. Ő halt meg a II. világháborúba, Aradon, de nem harcba, hanem mer vagány volt. Utász volt, és valahova pálinkáé mentek. És akkor mondták a többiek is, hogy Feri, ne menj séhova, mer lőnek az oroszok. Majd ő így meg úgy! Persze, hogy eltalálták… Bálba is mindig bicskával ment. Ilyen tipus volt.
Mellette az Ilus néni, Gál Mihályné lett, a Berénybenébe laktak.
Aztán a Zsófi néni az Hornyákné lett. Ott laktak egy darabig a Juhász-kereszt felé, Kerekegyházán. Hét gyereke volt a Zsófi néninek. Hat fiú, égy lány. A legfiatalabb lett lány.
A negyedik anyukám, Liszicsán Katalin, mi ketten vagyunk a húgommal.
Mellette a Terézke, neki két fia volt, az egyik meghalt,
Az utolsó az Erzsike, eredetileg Proudáné volt, de féléves házasok voltak, amikor a férjét agyoncsapta a villám. És Putnokiné lett. És akkor Heténybe költözött.
Az alsó sorban Liszicsán Antalné Urbán Julianna, aztán az Anti bácsi, de ő 48 évesen meghalt, és a két gyerek, a Pista, és a nagyobbik az Anti.
Végül a papa, Liszicsán Vendel, és a mama, Janik Zsófia.

 

Prauda Ferenc és Liszicsán Erzsébet esküvői képe 1955-ből, a Liszicsán tanya udvarán

A kép bal szélén Hornyák Jánosné, Liszicsán Zsófia, mellette Hornyák János, a kettő közötti magas férfi, Pethes Ernő, a kisbabát tartó nő Pethes Ernőné, Liszicsán Teréz, a kisbaba, Pethes Ernő. Utána Gál Mihályné, Liszicsán Ilona, Gál Mihály, aztán az ifjú pár: Liszicsán Erzsébet, Prauda Ferenc. Mellettük Liszicsán Antal és felesége Urbán Julianna, előttük ifjabb Liszicsán Antal és Liszicsán István
Az első sorban ülők a szülők, mellettük még Liszicsán Katalin, Liszicsán Julianna, akik Liszicsán Antal gyerekei. Végül édesanyám, Bóta Lászlóné Liszicsán Mária, az édesapám Bóta László, és jómagam, Bóta Katalin, a fehér sálban tündökölve.
A papa sosé bántotta a gyerekeit, még kis korukba sé, mer mindig azt mondta, verheti még őket a sors eleget, ő nem bántja őket. A nagymama az odavágott nekik. Az nagyon kemény asszony volt. Kint laktak a Csordajárásba. És iskola után, amikor jöttek haza anyuék az iskolából, ha valamelyikük elfelejtett valamit hozni a boltból, akkó nem lehetett leülni, hogy megebédelek, aztán visszamegyek, hanem lé kellett tenni a táskát, és azonnal irány vissza a boltba. Legközelebb jobban odafigyelsz!
A kajákba volt egy kis szlovák vonal, mer állandóan krumpli volt, mer a tótok szeretik a krumplit, meg sokszor volt sztrapacska. Még a tanyán sparhelt volt nekik, azon megcsinálták a hajába főtt krumplit, az volt a reggeli. Délbe köret krumpli, este krumpli. Nem voltak gazdagok, de nagyon tisztességes módon éltek. És azé nem voltak szegények sé.
Egyszer szüretelni mentek anyuék, én akkor 8 éves voltam, és mondta anyu, hogy elmész a boltba, és hozol a nagypapának kenyeret, és kijössz a tanyára. De mondtam, hogy én nem vagyok hajlandó gyalogolni. Mivel menjek, rollerral. Hát égy párszor meghempergett a kenyér is a homokba. Amikor a nagypapa meglátta a kenyeret, csak annyit mondott, látom, kicsit sós lett a kenyér…
Amikor kint voltunk ott a tanyán, mindig azzal ijesztgettek bennünket, hogy vigyázz, mer a meztelen ember elvisz! Mer a Pap-székbe akkó má nem volt víz, csak vályogos gödrök voltak a helyin. És a nagynénémmel mentünk egyszer pancsolni az egyik vályogos gödörbe, és égy meztelen koma tényleg ott fürdött, nem volt rajta ruha. Aszongya a Terézke, nézd má, ott a meztelen ember! Én nagyon megijedtem. A koma meg azé, mer meglátták.
A papáéknak volt 4 vagy 5 hold szőlőjük. A mama lábai lebénútak 40 évesen, már csak bottal tudott járni. Nem tudom, hány hektó bort kellett állandóan eladniuk, mer vinni kellett iszapfürdőbe a mamát.

 

Családi szüret a Liszicsán tanyán, 1955-ben.

A képen első sor, balról Hornyák Jánosné Liszicsán Zsófia, Gál Mihály rendőr (Liszicsán Ilona férje), Liszicsán Vendelné Janik Zsófia és Liszicsán Vendel.
Ülő sor, balról Pethes Ernőné Liszicsán Teréz, előtte ül a férje, Pethes Ernő, mellettük, aki iszik, Prauda Ferencné Liszicsán Erzsébet, aztán Kotlárik Mariska néni, előtte ül Gál Mihályné Liszicsán Ilona, ölében Gál Ilona, mellettük Liszicsán Mária Katalin és lánya, Katika, a végén pedig Liszicsán István, az Anti bácsi fia. A többi kicsi, Hornyák fiúgyerek (Hornyákné Liszicsán Zsófia gyermekei).
Egyszer lejöttek utánuk rokonok Tyerhovából, hogy települjenek vissza. De nagyapám mondta, hogy szó sé lehet róla, őmá lételepedett, földet vett Kerekegyházán, a gyerekei itt jártak iskolába, ráadásul egyik se tud szlovákul. Őmá nem megy séhova. Hát hova menjek én oda vissza? Mondták, hogy hát vannak ott sváb családok kitelepítve, a házaik üresek. Nem, aszongya, nem megyek én senkinek a házába. Maradok a magaméba.
A nagyszüleim még tudtak szlovákul, de otthon a gyerekekkel magyarul beszéltek. De ha azt akarták, hogy ne értsük, akkor váltottak és szlovákul mondták egymásnak.

 

Liszicsán Vendel 1955-ben, a fenti szüret alkalmával.

A papa és a mama is 1961-be halt meg. A mama nyáron, a papa sírt a temetésin, hogy mé nem inkább ő halt meg, aztán ő is elment a 76. születésnapján, november 6-án vagy 7-én…"

 

(2014)

 

 

Az oldalunkon szereplő gyűjtések, írások, képek, kutatási anyagok további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.