Baksay Sándor ev. református püspök fölavatása (1904)

 

Megható, szép ünnepélyességek közt ment végbe márczius 21-én Baksay Sándornak, az új dunamelléki református püspöknek fölavatása Pesten, a Kálvin-téri templomban. Huszonnegyedik püspökavatása volt ez a reformáczió fennállása óta az egyházkerületnek, s a legutóbbi püspökavatás óta már húsz év telt el.
Az ünnepély iránt már hetek óta rendkívüli érdeklődés mutatkozott a hívek közt, hiszen mindenki jól tudta, hogy nemcsak a reformá­tus egyház egyik legerősebb oszlopa, hanem az irodalomnak is legelső rendű büszkesége foglalja most el a püspöki széket. Már órákkal az istentisztelet kezdete előtt gyülekezett a hívek serege a templomhoz, ellepve annak környékét s a templomudvart is. Kilencz órakor egymást érték a fogatok, melyek fényes díszmagyarba öltözött előkelősé­geket és selyempalástos lelkészeket hoztak.
Megjelentek: Antal Gábor, dr. Bartók György, Kun Bertalan református, Gyurátz Ferencz, Sárkány Sámuel, Zelenka Pál, Baltik Frigyes evangélikus püspökök, Horváth Sámuel, Glauf Pál, Bachát Dániel, Kund Sámuel evangélikus, Ádám Kálmán, Zsigmond Sándor, Révész Kálmán. Mády Lajos, Dányi Gábor, Dömök Péter, Koncz Imre, Szabó Péter. Morvay Ferencz református esperesek, és lelkészek, gondnokok, tanárok nagy serege. A legelsők közt jelent meg gróf Tisza István miniszterelnök, dr. Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi, Cseh Ervin horvát miniszterek, Zsilinszky Mihály államtitkár, báró Bánffy Dezső, Hegedűs Sándor, Darányi Ignácz, Sárközy Aurél, Puky Gyula, Szilassy Aladár, gróf Teleki József, gróf Teleki Tibor, gróf Teleki László, Vécsey Tamás, Dókus Ernő, Kálosy József, Beniczky Lajos, dr. Szeless József, Kovács Pál, Hegedűs Lóránt, Molnár Béla, Nessi Pál, Ballagi Aladár, dr. Bernát István, dr. Farkas László, Hajós János, dr. Hegedűs István, Kelemen Mór, ifj. Szász Károly, dr. Nagy Dezső, Nagy Miklós, Némethy Ká­roly, Szőts Farkas, Adám András, Kaszap Ferencz, Szentiványi Árpád, herczeg Odescalchy Gyuláné, Pálffy Daun grófné, özv. gróf Teleki Sándorné, gróf Teleki Józsefné, báró Prónay Sylveszter Gáborné, Hegedűs Sándorné, Baksay Sándorné, Mészáros Jánosné, a kunszentmiklósi nőegylet küldöttsége, Csiky Kálmánné, és az új püspök egész eddigi lelki családja: a solti egyházmegye tanácsbírái, összes lelkészei; a kunszentmiklósi egyház presbyteriuma és községi képviselete; az érsekcsanádi egyházképviselete.
Az istentisztelet kezdetére az ünneplő közönség teljesen megtöltötte a templomot. Ember ember hátán szorongott, sokan künn is rekedtek. Pontban tíz órakor megkondultak a harangok. Kezdődött az egyszerű, de magasztos ünnep, a püspökavatás.
A gyülekezet éneke után Papp Károly lelkész mondott Ezékiel 3. rész, 17—18. versei alapján beszédet, melyben a lelkészi és püspöki hivatás küzdelmes, felelősségteljes voltát fejtegette. Majd a theologus ifjúság karéneke után Antal Gábor püspök lépett az Úr asztalához, ővele szemben az új püspök állt. A Dunántúl ékes szavú püspöke tömören adta elő az evangéliumi anyaszentegyház feladatát, isteni hivatását, a református püspöki hivatás fontosságát. Ezután buzgó imádságot mondott az új püspökért.
Ekkor felállott a gyülekezet, s miután Kálmán Gyula jegyző felolvasta az esküt, Baksay Sándor is elmondta azt. Most félkörbe álltak a dunamelléki egyházkerület esperesei s a térdelő Baksay fejére tették kezeiket, miközben felzendült a gyülekezet éneke: «Jövel Szent Lélek Úr Isten», melynek elhangzása után minden esperes egy-egy bibliai mondással mondott áldást az új püspökre. Koncz Imrének, a legidősebb esperesnek ihletett imája után az új püspök az Úr asztalához lépett. Beszédét megindulva hallgatta az ünneplő gyülekezet. Szólt az ő püspöki, magyarul szólva, vigyázói tisztéről:
«Ő lelkipásztor, sőt mától fogva több, mint lelkipásztor, több, de nem nagyobb, sőt munkája nagyságához mérve a maga erejét, kisebb lelkipásztor társainál, egy oly munkában, melynek küszöbén Szent Pál is rettegett, kit Isten e szóval erősített: Elég néked az én kegyelmem, én Istenem!
Szent Pálnak elég volt: de elég lesz-é énnekem az a kegyelem? Minő mérhetetlen nagynak kell annak lenni, hogy megdicsőíthesse magát az én erőtlenségemben, melyben ide hívott el felmagasztalni, vagy ide alázott megszégyenülni a te szent akaratod! Hirdetni és hirdettetni mindenfelé a Krisztusban való idvesség örömizenetét; a Duna síkjain jobb és bal felől, a Vértes bérczeitől a Tiszáig, a kéklő Mátrá­tól a rohanó Dráváig, és túl e folyamon, hol régi, és ma már nevökben is alig ismert egyházaink porából, új aratással biztató vetése kél az Evangé­liumnak. Oh, testvéreim, ne hagyjatok magamra !»Baksay, mint ékes szavú szónok régen ismeretes, de ezen beszédéhez hasonlót talán csak egyszer mondott: Kossuth halálakor. S milyen véletlen, most is épen Kossuth halálának évfordulóján szólott ilyen prófétai ajakkal.
A beszéd után imát mondott, áldást, kegyelmet kérve az anyaszentegyházra, a hívekre, «azokra is, akik itt egybegyűltek, azokra is, kik más-más templomokban imádnak, de téged imádnak», a hazára, a királyra, tanácsosaira, a pásztorokra, iskolákra, betegekre, szenvedőkre.
A gyülekezet hálaadó éneke után az ünnep istentiszteleti része fél egy órakor véget ért s ugyancsak a templomban fogadta a püspök a küldöttségek tisztelgését. A dunamelléki kerü­let egyházmegyéi, egyházai, a többi egyházkerületek, az evangélikusok sorban vonultak fel eléje s mindegyik üdvözletre gyönyörű válaszokat adott.
Fél kettő volt már, mikor a küldöttségek sora véget ért. A templomból kilépő  püspököt a templom udvarán dörgő éljenzéssel fogadták. Délután fél háromkor fényes ünnepi lakoma kezdődött a Hungária-szállodában, melyen igen sokan jelentek meg közéletünk kitűnőségei közül. A nagyteremben fölállított sok asztalt
szorongásig körül ülték az új püspök tisztelői, a kik a templomban lefolyt magasztos ünneplés után itt is szeretettel és lelkes tisztelettel övezték a református egyház új főpásztorát. A jelenlevők lehettek úgy 250-en. A pohárköszöntések sorát az új püspök, Baksay Sándor nyitotta meg, Ő Felségére emelvén poharát. Felköszöntője szó szerint így hangzik:
«Uraim! Első szavam mai ünnepünkön «Kegyelem és békesség nektek az Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól», Isten igéje volt, melyet egyházi rendtartásunk szerint, Isten igéje iránti tiszteletből fennállva hallgatott a gyülekezet. Első szavam mostani barátságos ünnepünkön is Isten igéje, illő, hogy ezt is fennállva fogadjuk! (Az egész gyülekezet feláll.) «Az Istent tiszteljétek, a királyt tiszteljétek!»
Isten parancsolja ezt Pál apostol által. Két parancsolat foglaltatik ebben. Az elsőnek engedelmeskedünk nyilvános isteni tiszteletünkben és engedelmeskedünk egész életünkben nyilván, és még sokkal inkább titkon; a másodiknak is engedelmeskedjünk most barátságos egybegyűlésünkben, és még sokkal inkább egész életünkben nyilván, és még sokkal inkább titkon. Háromszoros erővel munkál szívünkben ez a szent kötelesség. Kötelez erre Isten világos parancsolatja: A királyt tiszteljétek. Kötelez erre összes tradícziónk, múltúnk, fajunk jellege, egy szóval vérünk. Egy ókori történetíró a skythák egyik ágát királyi skytháknak nevezi, mert,
úgymond, lehetetlennek tart bármely emberi társadalmat is király nélkül. — Nem vagyok benne bizonyos, vajon a skytháktól származunk-é, de ez a felfogás skytha eredetünkre vall. Vérünk kiáltja nekünk: a királyt tiszteljétek! Kötelez erre a mi szívünk, a mi háládatos szívünk, mely minden kegyességet hálával viszonoz.
A mi jó és kegyelmes királyunk! Volt egy őse, akit «utolsó lovagnak» neveztek egyenes szívéért, szeplőtlen jelleméért, bátorságáért, kegyelmességéért, — a lovagi erényeknek cselekvéseiben megnyilatkozott összességéért. Ezen ős, a mi öreg lovag királyunk alakjában van jelen közöttünk: engedjünk szívünk által diktált kötelességünk szavának, nyilatkozzék meg jobbágyi hívségünk, a mi dicsőségesen uralkodó királyunk iránti határtalan tiszteletünknek és hódolatunknak kifejezésére, melyben egész magyarországi református egyházunknak buzgó könyörgésével Ő Felsége drága életét a mi Mennyei királyunk gondviselő kegyelmébe ajánljuk, hogy sokáig élvezze nemzetünk ragaszkodó hívségében és Európa minden királyainak és nemzeteinek tiszteletében életének és bölcs uralkodásának jutalmát. A királyt tiszteljétek! Éljen a király!»
Nyomban ezután Darányi Ignácz köszöntötte fel a püspököt. Utána ismét az ünnepelt szólt, Darányi Ignáczról mint főgondnokról és államférfiúról emlékezvén meg. Vécsey Tamás gróf Tisza Istvánra, a kormány elnökére mondott felköszöntőt, melyre gróf Tisza miniszterelnök a következő választ adta:
«Mikor barátom, a kerület főgondnoka ezelőtt pár nappal azt a kérdést intézte hozzám, hogy milyen minőségben szándékozom itt megjelenni, hivatalos minőségben, vagy csak mint egyházam egyik szerény híve, — bevallom, egy darabig gondolkoztam. Utoljára azonban abba hagytam a gondolkodást. Megnyugodtam abban, hogy akár az egyik, akár a másik minőségben teljes joggal jelenhetek meg egy olyan ünnepen, mely egyházunk fontos forduló pontját jelenti. Mert hiszen hivatali állásomból kifolyólag együtt kell éreznem a magyar református egyházzal, meg kellene ezt tennem akkor is, ha nem lennék tagja, annál a szolidáris viszonynál fogva, mely a magyar nemzeti politika és a református egyház között van. (Éljenzés.) A magyar nemzeti politika közt uraim! Mert a mint végzetes hibának, egyházellenes bűnnek tartottam mindig az egyház érdekeit belevonni a pártpolitikába, legélesebben Ítéltem el minden törekvést, mely református egyházunkat pártpolitikai czélokra akarta kizsákmányolni, úgy mint magyar ember követnék el végzetes bűnt, ha szemet hunynék ama szolidaritás fölött, mely a magyar református egyház és a nemzeti politika közt van. A nemzeti politika azon nagy czéljait értem, a mely kell, hogy egyesítsen minden magyar embert, párt, felekezeti különbség nélkül.
Azt hiszem, a világ minden református emberét büszkeséggel tölti el, hogy olyan egyház tagja, a mely a szellem, vallás, politika terén egyformán a szabadság elveit hirdeti. Hirdette szóval és tettel, szellemi kincseivel és áldozatra kész cselekedetekkel.
Nekünk, magyar reformátusoknak kettős a büszkeségünk, mert mi az általános szabadság jellemvonása mellett azzal a világtörténelmi misszióval bírunk, hogy a magyar nemzeti ügynek tegyünk szolgálatot. Lehet derék ember, jó református, de nem lehet jó magyar hazafi, aki felekezeti nézőpontjainak alá rendeli a magyar nemzeti érdeket. Akkor járunk el helyesen saját érdekeinkben is mint magyarok, híven apáink tradiczióihoz, ha semmiféle felekezetieskedéssel nem engedjük megmételyeztetni magunkat, megmaradunk az általános szabadság és a magyar nemzeti szempontok talaján.
Tisztelt uraim! Ürítem poharamat, hogy maradjunk hívek a magyar protestantizmus tradiczióihoz, és áthatva fontos feladatunk tudatától, segítsük munkájában a magyar nemzeti politikát».
Lelkes éljenzéssel fogadták a jelenlevők Tisza hazafias, szép beszédét. Több fölköszöntőt mondottak még, melyek közül különös tetszéssel fogadták Gyurátz püspöknek Baksayra és Darányira, úgyszintén Szitássy Aladárnak Szász Károlyra és Antal Gá­borra, Ádám Andrásnak a gondnoki, gróf Teleki Józsefnek az esperesi karra, Nagy Dezsőnek a testvér evangélikus egyházkerületek képviselőire, Mészáros Jánosnak a többi vendé­gekre mondott köszöntőit.
Baksay Sándor, fölavattatási ünnepélye alkalmából, úgy egyesek, mint egyházak és tanintézetek részéről számos üdvözlő táviratot kapott.

 

 

Küldöttségi tagok a templomból kijövetkor.

Zsigmond Sándor hajdú-böszörményi ref. esperes, Németh István pápai theol. tanár, Fábián Mihály ireghi lelkész, tanácsbíró, Perlaky Elek győri ág. ev. felügyelő, Kiss Áron tanácsbíró, Zsilinszky Mihály államtitkár, bányakerületi ág. ev. felügyelő, Iványos Gyula állami rendőrségi tisztviselő, Horváth Sámuel ág. ev. esperes,
Iványos Soma nagyharsányi ref. lelkész, Sárkány Sámuel bányakerületi ág. ev. püspök, Kelemen Mór kúriai bíró, Glauf Pál gömöri ág. ev. esperes.

 Baksay Sándor dunamelléki ev. reformtás püspök az egyházmegyék espereseivel.

Mády Lajos pesti esperes, Ádám Kálmán kecskeméti esperes, Baksay Sándor dunamelléki püspök, Koncz Imre vértesaljai esperes, Dányi Gábor felső-baranyai esperes, Dömök Péter tolnai esperes.

 

Baksay Sándor dunamelléki ev. reformtás püspök fölavatási ünnepélyéről.

Az első sorban állnak (balról-jobb fele): Iliász Lajos ág. ev. kerületi felügyelő, Antal Gábor Dunántúli ref. püspök, Kun Bertalan tiszáninneni ref. püspök, Darányi
Ignácz egyházkerületi főgondnok, Baksay Sándor dunamelléki ref. püspök, Hegedűs Sándor egyházkerületi főgondnok, Koncz Imre vértesaljai ref. egyházmegyei
esperes, Mády Lajos pesti egyházmegyei esperes, Ádám Kálmán kecskeméti egyházmegyei esperes; mögöttük a csoportban látható k: Balogh Albin ref. presbiter, Némethy Károly presbiter, gróf Teleki József egyházmegyei gondnok, Cseh Ervin miniszter, egyházmegyei gondnok, Kálosy József országgyűlési képviselő egyházmegyei tanácsbíró, Kovách-Sebestyén Endre egyházmegyei gondnok, Ballagi Aladár egyházkerületi tanácsbíró, Sárközy Aurél komáromi főispán, egyházkerületi tanácsbíró, Révész Kálmán kassai ref. lelkész s abaúji esperes, Mészáros János kecskeméti ref. lelkész, egyházkerületi tanácsbíró, Földváry László váczhartyáni ref. lelkész, Benkő István rákospalotai ref. lelkész, Tóth Ferencz kunszentmiklósi főgondnok. Adám Imre kölkedi ref. lelkész, Orosz Endre uszódi ref. lelkész, és Kiss Károly presbiter, pesti egyházközségi ügyész.